Csoki

Nem tudom, mennyire követhető a bejegyzésekből, hogy a magam útját járom, kevésbé fontos, hogy másoknak megfeleljek, és igen kevésbé érdekel az ítéletük.

Néha azt gondolom, valami defektem lehet, minden esetre ha épp kilógok a sorból, akkor nem csak azért, mert "nem sikerül", hanem, mert nem is akarok belesimulni. (Persze, többségben vannak azok a normák, amelyeket elfogadok, de ha nem tudok azonosulni, megyek a saját fejem után...)

A swinger messze van Magyarországon az elfogadottól, ahogyan a többes szex és akár a női biszexualitás is - ábránd, álom, amolyan másik világ a legtöbb ember számára.

Aki benne van, az már más kérdés, azt gondolom, ők a nyitottabbak, kísérletezőbbek, fogékonyabbak az újra, másra... és egymásra.

Hiszen először mindenki kockáztat, többszörösen is. El kell mondja a vágyait őszintén a párjának. Merni kell megvalósítani, elmenni, kipróbálni, felfedezni a határokat, a saját korlátainkat. És aztán feldolgozni.

Hogy jött ide a csoki? A bőrszín révén. Életem egyik legnagyobb rácsodálkozása volt, hogy a bőrszín a 21. században "téma"! 

Hogy én mit gondolok, ha már ez az én blogom?

Bölcs dolog bevallani magunknak, hogy nekünk bizony "sárga" vagy "néger" partnerrel nem menne.

A párunk ilyen irányú kérését is (pl: nem szeretném, ha ő csatlakozna hozzánk, vagy elmennél vele) egyértelmű, hogy el kell fogadni. 

És ennyi? Nem. Részemről jönnek a miértek. Miért nem az ember a fontos? Mikor nevelődött ez belénk? Magyarországon csendben, de kitartóan működik a bőrszín szerinti megkülönböztetés, gondolok a cigányság helyzetére. A megvert arab diákokra...

Azok, akik nem elfogadóak egy szituációban, mennyire lehetnek azok egy másikban? Ne tanuljanak a gyerekeink egy osztályban a cigányokkal, a zsidókkal, a feketékkel?

Ha tanulhatnak, sportolhatnak együtt, akkor lehetnek-e barátok? Ott lesznek a közös élmények, a közös hobbi... hogyan mondhatnám a lányomnak: ne szeress bele! És hogyan állhatnék a boldogsága útjába, ha mégis? Hogyan tudna egy félvér unokát szeretni az, akiben etnikai előítéletek vannak?

Persze, nincs igazam, sarkítok, és mindig van határ: az innenső oldal igen, a másik nem. Nem bírálni és ítélni akarok. Nincs jogom megmondani senkinek, mit tegyen, hogyan érezzen - biztos vagyok benne, könnyebb a másik út. De azért felelősek vagyunk, merre tart a világunk!

Egyébként meg olyan fehér vagyok, hogy némelyik lebarnult partner is "negró" mellettem!

Haha, valaki épp minap panaszkodott, hogy ez csak egy baszós blog... az! :)